A visszatérő feszültség mérésén alapuló vizsgálat az un. RVM (Recovery Voltage Measurement) módszer. A módszer lényege, hogy a polarizáció intenzitásának időállandó szerinti eloszlását úgy vizsgálja, hogy a vizsgálandó szigetelés visszatérő feszültségének UVmax csúcsértékét méri különböző időtartamú feltöltés és kisütés után. Igazolható, hogy a visszatérő feszültség fentiek szerint mért csúcsértéke valamint kezdeti meredeksége egyaránt alkalmas a tC és tD idők által meghatározott időállandó tartományban „aktiválva maradt” polarizációs folyamatok leírására.
A visszatérő feszültség csúcsértéke arányos a szigetelőanyag két dielektromos alapjellemzőjével a vizsgált tartományban kifejlődő polarizációval, valamint a vezetőképességgel. Ha a tC töltési idő, és a tD kisütési idő arányát állandó (pl. tC/tD = 1/k = 2) értéken tartva a fenti mérést egy sor tC értékkel elvégezzük a 0.02 – 10.000 s tartományban, akkor „valamiféle” eloszlást kapunk, melynek lefutása jellemző a szigetelés állapotára. Tehát az RVM módszer nem más, mint sorozatos visszatérő feszültségek mérésével felvett UVmax=f(tC) eloszlás. Ha a felírjuk a visszatérő feszültség időfüggvényét, majd a tC=k*tD időpárokkal felvett „egyedi” visszatérő feszültségek maximumaiból (Um) rajzolt eredő Um(tC) függvényt, akkor bizonyítható, hogy ez a függvény jellemző a polarizáció eloszlására. Ennek az Um(tC) függvénynek a maximum helye határozza meg a polarizáció domináns, vagy centrális időállandóját (TP). Különböző időkkel felvett „egyedi” visszatérő feszültségek maximumaiból képzett Um(tC) függvénynek megkeressük a maximum helyét, a TCm-et. Ugyancsak bizonyítható, hogy ha a tC=k*tD, vagyis „k” értékét „megfelelően” választjuk meg, akkor TCm=TP is elérhető. Vagyis, ehhez „k” értékét 0,578-ra kell választanunk, akkor TCm=TP összefüggést kapjuk. Ekkor az Um(tC) függvény felrajzolt görbéje a polarizáció nem nagy felbontással felvett, időállandó spektrumának tekinthető, a töltési idők közvetlenül helyettesíthetők a polarizációs időállandókkal. Ha célszerűségi okokból a „k” értékét 0,5-re választjuk (tC=1/2*tD), közelítően akkor is igaz lesz az előző kijelentés, mert a TCm és TP közötti eltérés 10 %-on belül marad.
Ha egy valós szigetelés összetett, inhomogén állapotú, azaz a polarizációs folyamatai nem egy időállandóval jellemezhetők, akkor lineárisnak feltételezve a rendszert, a fenti eszmefuttatás szuperpozíciójával állíthatjuk elő a több időállandós folyamatok leírását. Ezekben az esetekben egy viszonylag bonyolult spektrumképet kapunk, tehát nem annyira az RVM módszer a bonyolult, inkább a szigetelőanyagban lefolyó folyamatok rendkívül összetettek. Az RVM módszer tulajdonképpen különböző időtartamú, sorozatos egyenfeszültségű mérésekkel veszi fel az UVmax=f(tC) eloszlást. Ennek a módszernek ott van nagy előnye, ahol váltakozó feszültségekkel nehéz, vagy nem lehet a kívánt tartományban a polarizáció eloszlását vizsgálni (pl. zavart, alállomási körülmények között). Mint ismeretes, a telített papír szigetelésekben működő ún. határréteg polarizáció időállandója a 10-2-10+3 s tartományba esik.
