XIV. Szigetelésdiagnosztikai Konferencia

Bambara
Ismét nagyon jó volt a helyszín kiválasztás. A szálloda kivitele újszerű, gyönyörű belső terekkel, a személyzet figyelmes, segítőkész.

Igen sok téma halmozódott föl, amit meg akartunk mutatni egymásnak, ezért nem fértünk bele ismét a rendelkezésre álló keretek közé és újfent külön kábelszekciót indítottunk.

2014. október 29-31.
Bambara Hotel ****
Felsőtárkány N 47.976768° E 20.434029°
Mint 2001. óta minden évben, idén is megrendeztük a Nagyfeszültsé-gű Szigetelésdiagnosztikai Konferenciát, ezúttal tizennegyedik alkalommal.

Program

2014. október 29. (szerda)

10:00 – 12:00

Regisztráció

12:00 – 14:00

Ebéd

14:00 – 14:10

Szántó Zoltán 
Diagnostics Kft.
Megnyitó

A megnyitó keretében megemlékeztünk Rau Ádámról, aki az év folyamán megdöbbentően fiatalon eltávozott közülünk. Már a 14 évvel ezelőtti, legelső konferencián is részt vett, sőt elő is adott és azóta is szinte állandó résztvevőnk volt. A kezdetektől elkötelezetten állt szilárdan amellett, hogy a szigetelésdiagnosztika fontos eszköze az állapotvezérelt karbantartás megvalósításának. 2002-ben az öttevényi Kábeldiagnosztikai Konferencia  és a 2012. évi gárdonyi Szigetelésdiagnosztikai Konferencia megnyitására is őt kértük fel. Éppen ezekről véletlenül készült amatőr video felvétel is, amelynek néhány részletét most levetítettük a hallgatóságunknak.

Rau Ádám emléke

14:10 – 14:25

Kispál István – Szántó Zoltán
Diagnostics Kft.
– Bevezető
– Áttekintő, az elmúlt év diagnosztikai történései, újdonságok
– EcoGuards

Kispál István - Szántó Zoltán

14:25 – 14:45

Dr. Szebeni Mária
TPV Diagnosztikai és Kutató Kft. 
IEC, CENELEC és MSZT hírek

Szebeni Mária

15:25 – 15:45

15:45 – 16:00

Kispál István-Tar László Diagnostics Kft. – Seba Kft Film a TDS NT készülékkel idén nyáron, Magyarországon végzett mérésekről

16:00 – 16:30

Dikász Zoltán-Vadai Szilárd-Szántó Zoltán
E.on – Diagnostics Kft.
A Slope módszerrel történt budapesti és győri mérés összevetése az OWTS eredményeivel.

Szántó Zoltán

17:40 – 17:45

Hallgatói kérdések, konzultáció

18:30 – 20:00

Vacsora

21:00 – 24:00

Baráti találkozó

2014. október 30. (csütörtök)

07:30 – 09:00

Reggeli

09:00 – 10:20

Diagnostics Kft – Seba Kmt – E.ON
Műszerbemutató (új Seba, E.ON és Diagnostics mérőkocsik bemutatója)

Mérőkocsik

10:35 – 10:55

Dr. Varga László
VEIKI VNL Kft.
Távvezetéki elemek diagnosztikája

Dr. Varga László

10:55 – 11:25

Sauer Máriusz
Siemens Zrt. (Omicron)
Korszerű monitoring rendszerek

Sauer Máriusz

11:25 – 12:00

Németh Bálint, Csépes Gusztáv, Laczkó Zsolt
BME, Diagnostics Kft, MVM-OVIT Zrt.
Rézszulfid (Cu2S) lerakódás kimutathatósága RVM módszerrel

Csépes Gusztáv

12:00 – 13:35

Ebéd

14:30 – 14:55

Csépes Gusztáv, Kispál István, Németh Bálint, Laczkó Zsolt
Diagnostics Kft, BME, MVM-OVIT Zrt
Olaj regenerálás hatékonyságának kimutatása RVM diagnosztikával

Csépes Gusztáv

15:30 – 15:50

Dr. Gaál-Szabó Zsuzsanna
EnergoChem Kft.

Transzformátor élettartam növelés a gyártás során

Gaál Szabó Zsuzsanna

15:50 – 16:05

Dr. Szebeni Mária, Bocsi Ildikó
TPV Diagnosztikai és Kutató Kft.
Kritikus pontok a transzformátorolaj diagnosztika eredményeinek kiértékelésében

Szebeni Mária

16:05 – 16:20

Bocsi Ildikó
TPV Diagnosztikai és Kutató Kft.

Mérőváltókkal kapcsolatos tapasztalatok

Bocsi Ildikó

17:05 – 17:20

17:20 – 17:40

Hallgatói kérdések, konzultáció

18:00 – 20:00

Vacsora

20:40 – 24:00

Baráti találkozó

2014. október 31. (péntek)

07:30 – 09:00

Reggeli

10:25 – 10:45

11:15 – 11:35

Kispál István
Diagnostics Kft.

Haefely Hiptronics újdonságok

Kispál István

11:35 – 11:55

12:00 – 12:10

Szántó Zoltán, Kispál István
Konferencia bezárása

Kispál István - Szántó Zoltán

12:10 – 13:10

Ebéd

További képek