A kapacitás és a veszteségi tényező mérése

Kapacitás és veszteségi tényező mérő műszerek


Nagyfeszültségű szigetelések ipari frekvenciás diagnosztikai módszere az 50 Hz-es kapacitás és dielektromos veszteségi tényező mérése. Az erősáramú gyakorlatban leggyakrabban használt módszer. A szigetelések állapotának vizsgálatára általánosan elterjedt módszer a veszteségi tényező feszültségfüggésének mérése, gyártás után és üzemközben végzett vizsgálatok alkalmával a tgd = f(U) görbék alakjából, a feszültség függvényében mutatott változásából lehet a szigetelés állapotára következtetni. (Egy jó szigetelés veszteségi tényezője a feszültség függvényében vagy nem változik vagy enyhén növekszik.) Egyes termékszabványok a görbék menetére, a feszültség függvényében megengedhető változására is tartalmaznak előírásokat.

“Villamos erőtérben polarizáció kialakulásakor a szigetelőanyagban levő villamos töltéssel rendelkező részecskékre erő hat, ennek hatására ezek elmozdulnak. Ám a részecske erő irányában való elmozdításakor az erőtér erő x út nagyságú munkát végez. Ha az erőtér nem egyirányú, hanem pl. 50 Hz-es váltakozó feszültség hozza létre, azaz másodpercenként százszor megváltoztatja irányát, akkor a részecskék mozgása, tehát a munkavégzés is folyamatos. Az így végzett munka a szigetelőanyagban hővé alakul és az anyagot melegíti, ez az anyagban fellépő polarizációs veszteség. A szigetelőanyagokban a polarizáció kialakulása tehát kettős hatással jár, egyrészt megnöveli a szigetelés töltéstároló képességét, másrészt váltakozó irányú erőtérben az állandó átpolarizálódás következtében polarizációs veszteség lép föl, ez a szigetelőanyagot melegíti. A polarizációs veszteségen kívül a szigetelésben fellép a vezetési áram következtében még vezetési veszteség is. A két veszteség összege, a szigetelésben keletkező összes veszteség a dielektromos veszteség. [1]”

Felhasznált irodalom

[1] Luspay Ö. szerk.: Közép- és nagyfeszültségű hálózati berendezések diagnosztikai vizsgálata. (Magyar Áramszolgáltatók Egyesülete, Budapest, 2000)